A történelem az élet tanítómestere?

A vesztes háború, a forradalmak és a numerus clausus törvény által is sújtott hitközségben Lederer Sándor, a Pesti Izraelita Hitközség „valláskulturális reform" nevű programja forradalmi változásokat indított az akkor már hosszú évek óta a politikai és hitközségi csatározásokban kifáradt szervezetben.

„Lateiner budapesti zsidók jó zsidók szeretnének lenni, sokáig közömbösek voltak a vallás ügyei iránt, ma erősen érzik, hogy mit jelent a hit boldogsága és szépsége" – nyilatkozta 1925-ben Lederer Sándor, a Pesti Izraelita Hitközség elnöke, aki 1922 óta állt Magyarország legnagyobb hitközségének az élén.

A vesztes háború, a forradalmak és a numerus clausus törvény által is sújtott hitközségben Lederer „valláskulturális reform" nevű programja forradalmi változásokat indított az akkor már hosszú évek óta a politikai és hitközségi csatározásokban kifáradt szervezetben. A gazdasági alapok megteremtése mellett az intézmények helyreállítása, új, a huszadik századi igényeknek megfelelő intézmények létesítése és a hitközségi élettől elfordult tömegek bevonása állt programja fókuszában.

„Határozott, nagy koncepciói voltak az újjáalakításra nézve" – értékelte tevékenységét Szabolcsi Miksa, az Egyenlőség főszerkesztője. A hitközségi munkát ügyosztályokra bontva működtette, s ezekbe az ügyosztályokba bevonta a korszak zsidó elitjét is. Megválasztása után levelet küldött szét mindazoknak, akiket munkatársának szeretett volna – a válaszok természetesen fennmaradtak a PIH iratai között, ezekből ismerjük „háttérembereit".

Pozitív választ kapott egyebek mellett Arányi Ignác királyi tanácsostól, Bródy Ernő országgyűlési képviselőtől, Dési Ferenc nyugalmazott fővárosi alpolgármestertől, Fellner Leó és Mauthner Dezső gyárosoktól, Vida Jenőtől, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt vezérigazgatójától, a Gyáriparosok Országos Szövetsége elnökétől, Wolfner Jószeftől. Weisz Manfréd a jótékonysági ügyosztályba kérte beosztását – hiszen a Csepeli ipari konszernt is megteremtő báró jótékony tevékenysége már korábban is legendás volt.

A nagy nevekkel megerősített elnöki munka meghozta az eredményét: ezekben az években építették ki a hitközség örzeti zsinagógáinak sorát (1922: Nagyfuvaros utca, 1923: Páva utcai zsinagóga, 1925: Soroksári zsinagóga, 1926: Garay téri zsinagóga, 1927-1931: Csáky, Bethlen tér, Hősök zsinagógája, Zugló). A szociális és kasrut-intézmények kiépítése is lendületet kapott: ekkor építették fel a maceszgyárat, egy újabb hitközségi mészárszéket, és felújították a kórházat, ami Budapest egyik legkorszerűbb egészségügyi intézményévé vált.

A „valláskulturális reform" ezek mellett azt is jelentette, hogy a vallási intézményrendszer mellett a szekularizált pesti zsidóknak olyan kulturális programokat kínált a hitközség, amelyekre korábban kisebb hangsúlyt helyeztek. Tervbe vették a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga revitalizációját, melyhez a zsinagóga udvarán modern „bét hamidrást" terveztek, ahol vallási alapismereteket, „újrakezdő tanfolyamokat", héber olvasást és imakönyv-használatot tanítottak. Előadássorozatokat, közösségi programokat szerveztek a zsidó ifjúságnak, támogatták a zsidó egyetemi hallgatókat, a nőegyleteket és megkezdődött a zsidó múzeum befogadására szolgáló kultúrház felépítése a Dohány utcai zsinagóga melletti telken.

Weisz Manfréd kérelme jótékonysági ügyosztályba való beosztására