|
A videóban bemutatott műtárgyak: Farkas Zsófia
Mi az összefüggés a képen látható hanukai menóra, a Teleki téri mesék című film és testvérem, Mayer Gábor kulcscsontja között? Mayer András írása  2014 decemberében a hanukát Amerikában töltöttük, a detroiti Downtown Synagogue közösségének meghívására, hogy bemutassuk a Teleki téri meséket, a Teleki Téri Imaház közösségének akkor (még csak) 11 éve készülő dokumentumfilmjét. Gábort és engem azért hívtak meg, mert a két közösség sok mindenben hasonlít egymásra. A helyi közösségnek is az eltűnése előtti utolsó pillanatban adott új energiát egy fiatal csapat. Detroitban két vetítésünk volt a zsinagóga közösségi termében. Ez volt a film első külföldi bemutatója és megnyugodva konstatáltuk, hogy igen, “átmegy”, azaz a nyelvi és kulturális különbségek ellenére értik az amerikai Közép-Nyugaton is. Csakhogy Gábor a két vetítés közt elesett a fürdőkádban és három darabra törte a kulcscsontját. Tudtuk, hogy Detroit veszélyes város, mindenki figyelmeztetett minket előre… Kórházba rohantunk, ahol a csodájára jártak, hogy milyen szép Z-alakban tört a kulcscsontja. Különben is, a kádban a fejünket illik összetörni. Egyébként meg egy amerikai a kulcscsonttörést leginkább focizás (amerikai foci) közben szokta beszerezni. Én folyamatosan tudósításokkal láttam el a családot és az aggódó barátokat három földrészen, a Facebook privát híradóján keresztül. Detroitban természetesen a kórház is Henry Fordról van elnevezve. Miután posztoltam egy képet az épületről, pesti barátaink azonnal írtak, hogy "Meneküljetek onnan, mindenki tudja, hogy Ford antiszemita volt!!!”. De ehelyett sikerült megtapasztalnunk az amerikai egészségügy kifogástalan szolgáltatását. Annyi szépséghibával, hogy lehetetlen egy pohár vizet kapni kétharmad rész jég nélkül – decemberben. Elég komoly műtét volt, Gábor kapott egy pompás, tizenhárom és fél centiméter hosszú orvosi acélt a vállába, egy csomó csavarral. A röntgenképet már ő maga posztolta ki és azonnal beindult a vicceskedés, hogy mi lehet ez az izé a vállában. Gereblye, zombifogkefe, kapu sarokvasa, ezredesi vállap, és a többi. Sok találgatás után húgunk, Zsuzsi jött rá: Ez egy hanukia!!! És valóban! Csak meg kell fordítani. A nyolc csavar a nyolc gyertya egy vonalban, a kilencedik, ami külön van és valószínűleg az elszabadult harmadik darab csontot tartja, ő a sameszgyertya. Elvidámkodtunk még ezen egy darabig, míg Gábor leszedálva pihent, de mi legyen a turnéval? Még terveztünk egy vetítést Detroitban, meg utána legalább kettőt New Yorkban. Szerencsére a műtét után egy nappal Gábor már üzemképes volt – egy tonna fájdalomcsillapítóval és felkötött karral –, így megtartottuk a második előadást is. Ezután kezdődött a New York-i rodeónk esőben, hóban és latyakban, teljes karácsonyi és hanukai őrületben – ez csakis műtött vállal az igazi. Egy hét alatt négy barátunknál laktunk, városnézésre nem volt idő. Hanuka első napján a magyar konzulátus termében ment a film, (itt Michael Paley rabbi gyújtotta meg az első gyertyát). Második este a JCC Manhattanben, ez is szuperül sikerült. Közben interjút készítettünk két teleki téri bácsival, akik azóta sajnos meghaltak. Simon Glückkel, aki még mindig gyönyörűen énekelte a régi teleki téri dallamokat, valamint a Keresztapa operatőrével, Munkácsi (Sands) Tiborral, aki szintén a Teleki tér 22-ben lakott gyerekkorában. Isteni kóser steakeket ettünk a Schulhof családdal, akik a nagyhírű Mátyás-kori budai zsinagóga rabbijának, Schulhof Izsáknak a leszármazottai, belebotlottunk Bombera Krisztinába, aki épp a magyar kormány ellen tüntetett, és sikerült találkozni majdnem minden barátunkkal, akivel akartunk. Miután hazajöttünk, a testvérem egy évig hősiesen hordta a vasat, óvta, nevelgette, vigyázott rá a második műtétig. Ez már sokkal egyszerűbb volt, kiszedték a fémet, csak a samesz-csavar maradt bent mementónak. Gábor elhatározta, hogy tényleg hanukia lesz belőle, ha már a hanukai csoda így esett... Gondoltuk, viccel. Hát nem. Felkért egy művészt, Fock Mátét, akivel sokáig tervezték a részleteket, hogy megépüljön ez a műtárgy acélcsőből és egy toszkánai szürke kavicsból. Aztán nekem adta. Nem akartam elhinni, se elfogadni ezt a kincset. “De miért?” - kérdeztem. Azt válaszolta, hogy azért, mert végigcsináltam vele ezt az egész ámokfutást. Az azóta trilógiává bővült filmet vetítettük sok országban, köztük Izraelben is többször. Most a harmadik része készül. A vas hanukia pedig minden évben az ablakomban hirdeti a hanukai csodát. Most, a járvány és kijárási tilalom alatt is Gáborral tudunk gyújtani, ha testben nem is, … vagy mégis? Szöveg és műtárgyfotó: Mayer András
Nagy örömünkre nemrég egy gyönyörű Ámos Imre rajz került a gyűjteményünkbe, amelynek címe: Chagallról gondolkodom. Most röviden bemutatjuk új szerzeményünket, amely a keszthelyi származású Simon Zsuzsa hagyatékából került hozzánk. We would like our museum lovers to share our joy: a beautiful drawing by Imre Ámos has recenctly been added to ourcollection.  Ámos Imre Ungár Imreként született Nagykállón, a magyar haszidizmus egyik központjában. Utalva a bibliai prófétára nevét Ámosra változtatta meg. A zsidó származású művészek közül szinte egyedülálló módon kísérték végig életművét a zsidó vallásos élet motívumai. A mese-, álom-, és látomásszerű kompozícióit – amelyeknek vissza-visszatérő állandó motívumai vannak– Ámos asszociatív expresszionizmusnak nevezte el. A zsidó ünnepekről 1941-ben készített linómetszet-sorozatából küldött a Zsidó Múzeumnak is, ahol akkor már szerepelt a Sátoros ünnep című olajképe, amelyen nagyapja látható az ünnepi csokorral és etroggal a kezében. Ámos művészetét sok elemzésben hasonlítják Marc Chagalléhoz. Műveikben mindketten a zsidó vallás elemeihez, ünnepeihez nyúltak vissza nosztalgikus, álomszerű jeleneteiken keresztül. A nagy szegénységben élő Ámos Imre és Anna Margit házaspár 1937-ben egy sikeres képeladás folytán három hónapot Párizsban tölthetett. A francia fővárosban a művészpár szállásadója jó kapcsolatban volt a tőlük csak három utcára élő Chagall-lal, aki mindkettőjüket fogadta és munkáikat is megnézte, véleményezte. A találkozás nagy hatással volt Ámosra, és azt többször is megörökítette művein. A most hozzánk került rajza nemcsak amiatt érdekes, mert Ámos talán legfontosabb művészeti inspirációjának forrása jelenik meg rajta. A kompozíción a két művész alakja rajzolódik ki az ismerős ámosi motívumokkal és Chagall kohanita áldásra emelkedő kezével. A képalkotó elemek így egy kör alakot zárnak be, amelyek mintha az élet körforgását, valamint a két alkotó szellemi kapcsolatát is jelképzenék. A most hozzánk került rajzot Fabiny Tamás evangélikus püspök, akinek nagy szerepe van Ámos művészetének népszerűsítésében a Litera 2013. december 7-i számában, Ámos és a XX. század című tanulmányában így elemezte: „Két zsidó megy az utcán: Ámos Imre és Marc Chagall. Párizsban közel laknak egymáshoz, így a magyar festőházaspár meglátogatja a már befutott művészt. Hónuk alatt tekercsben visznek néhány képet mutatóba, amiket aztán Chagall érdeklődéssel tanulmányoz, és őszinte dicsérettel illet. Az egyik kérdez valamit a másiktól. A másik válaszol neki. Ámos több rajzban örökíti meg ezt a találkozást. Az egyiknek ezt a címet adja: Chagallról gondolkodom. A ceruzarajzon egy gyertyatartó mögött a két művész kinyújtott keze egy kohanita áldásban egyesül. A kép címe ez is lehetne: Chagallról álmodom. Amikor a festő letette az Ungár nevet, akkor egy ideig nem Ámosként, hanem Álmosként jegyezte képeit. Két zsidó megy az utcán. Az egyik a fehéroroszországi, a másik az északkelet-magyarországi haszid közösségek élményeit hozza magával. Két ember megy az utcán? Nem megy, hanem száll, száll a házak fölött, kakasok, kecskék, fehérruhás asszonyok és hegedülő férfiak társaságban. Álmos-Chagall és Álmos-Ámos látomásai egymásra úsznak. A festészetben nem is olyan nehéz dolog ez.” ”Two jews are walking down the street: Imre Ámos and Marc Chagall. They live close to each other in Paris so the Hungarian painter couple visit the artis, who was already a made man by then. They take a few pictures rolled under their arms to show Chagall, which he studies with interest and praises sincerely. One asks something from the other. The other answers him. Amos captures this encounterin several of his drawings. He gives one of them the title: I am thinking about Chagall. In the pencin drawing, behind a candlestick, the outstreched hands of the two artists unite in a Cohanite blessing. The title of the drawing could also be: I dream of Chagall.When the painter changed his name from Ungár he, for a period of time, signed his pictures as Álmos instead of Ámos. ” Two Jews are walking down the street. One of them brings with him the experiences of Hasidic communities in Belarus and the other in Northeastern Hungary. Two people are walking down the street? They are not walking but flying, flying over houses, in the company of roosters, goats, women in white dresses and men playing the violin. The visions of Álmos-Chagall and Álmos Ámos float on top of each other. It’s not that hard in painting.” The Lutheran Bishop Tamás Fabiny had a major role in popularizing the art of Imre Ámos.We quoted the lines above from his study Ámos and the 20th Century. Further works of Imre Ámos in our collection can be viewed at the following link: http://collections.milev.hu/exhibits/show/artists/amosimre?fbclid=IwAR1k5HUAXgDRAKUaCrtoex4eUAgNvpWz_-f86SBM_WoAus0Sp5biswUsuVY Österreicher Manes József (1759, Óbuda -- 1831, Bécs) Balatonfüred első fürdőorvosa volt, Magyarországon pedig az első olyan zsidó vallású orvos, aki II. József császár türelmi rendelete értelmében 1782-ben megkaphatta a doktori diplomát. Elvégezte a budai és a balatonfüredi gyógyforrások vegyi elemzését, elsőként vezette be az elektromos gyógykezelést, és megindította a szódavízgyártást az orvostechnikai intézetben.  Österreicher édesapja Mózes Lázár, felvilágosodott, széles műveltséggel rendelkező bíró volt Óbudán. Két 1770 körüli okiraton, mint a koronauradalom ser- és szeszfőzdéjének bérlője, valamint mint az óbudai cameralis regale ügyek igazgatója is szerepelt. A zsidók továbbtanulása az 1781-es türelmi rendelet kihirdetése előtt Magyarországon és Ausztriában nem volt lehetséges, Österreicher mégis folytatta tanulmányait: nagy nehézségek árán sikerült bejutnia a bécsi egyetemre, ahol a híres belgyógyásznak, Maximilian Stallnak lett a tanítványa. Akkoriban Magyarországon csak az rendelkezhetett orvosi praxissal, aki a nagyszombati egyetemen szerezte meg a doktori oklevelet, amelyet időközben Mária Terézia Budára helyezett át. II. József türelmi rendelete alapján 1871 után Magyarországon, a budai egyetemen is szerezhettek a zsidók orvosi diplomát. A türelmi pátens megjelenése után tehát Österreicher Manes József szigorlatot tehetett, így 1782-ben ő volt az első diplomás magyar zsidó orvos, aki itt doktori címet szerezhetett. Mint kórházorvos Óbudán működött, majd Innen Zalaegerszegre hívták Zala megye főorvosának. Már doktorrá avatása előtt figyelme a balatonfüredi szénsavas gyógyforrás és az óbudai mocsarak forrásai felé fordult. Vegyelemezte a források vizét és az óbudai forrásokból elsőnek mutatta ki azok Glauber- és keserűsó tartalmát. 1781-ben jelent meg A budai vizek vizsgálata című tudományos munkája. Disszertációja és érdeklődési köre miatt 1785-ben fürdőorvossá nevezték ki Balatonfüreden. 1785-től 1806-ig dolgozott itt főorvosként, jelentősen hozzájárulva a fürdő népszerűségéhez. Mindenféle anyagi támogatás nélkül tanulmányozta a forrást, valamint az üdülök számára hálóhelyeket építtetett. 17 évig dolgozott Balatonfüreden, ezután 1802-ben Bécsbe költözött, ahol haláláig élt és dolgozott orvosként. Az élelmiszeripari cikkek hamisításának felismerésére készüléket talált fel, amelyet be is mutatott Ferenc császárnak, aki ezért egy arany tubákos szelencét ajándékozott neki. 1818-ban a Magyarországon sűrűn előforduló glaubersóból sziksó készítésére gyártervezetet nyújtott be a kormányhoz. Később császári-királyi kamarai főorvos lett. Kezdeményezte, hogy a császári-királyi katonákat ingyenes lássák el Balatonfüreden. Miután ez nem sikerült, ő maga hozott létre egy alapítványt, ami a füredi gyógyhelyet használó katonák költségét fedezte. 1797-től tagja volt a lipcsei gazdasági egyesületnek és a jenai természettani társaságnak. Élete végén a jénai és lipcsei egyetemek díszdoktora lett. Feleségével, Regina Rachel Österreicherrel négy gyermekük született: Eleonóra, Lipót, Júlia és Teréz. Österreicher Manes József 1831-ben halt meg, sírja a régi bécsi zsidó temetőben található. Emléktáblája, amelyet 1855-ben állítottak fel a balatonfüredi híres árkádsoron, a háború alatt megsemmisült, másolata 1953-ban került a kórházat látogató vagy ott dolgozó hírességek közé. 1782-ben az első magyar nyelvű újság, a Magyar Hírmondó közzétette, hogy II. József külön királyi engedélye alapján Magyarországon, a budai egyetemen megkapta a doktori címet az első zsidó orvos. A lapszám egyik példányát a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár őrzi. „A Budai Királyi Universitas ő felségétől különös parancsolatot vett az éránt, hogy ezentúl az orvos Doktorság Nem Katholikusnak is azon módon valamint a Katholikusoknak megadattassék. Most abbéli méltósággal egy Zsidó nemzetű és vallású Oesterreicher Manes József Uram tiszteltetett meg”  Farkas Zsófia
Bemutatott műtárgyak: Österreicher Manes József portréja A Magyar Hírmondó beszámolója kinevezéséről Farkas István festőművész jómódú zsidó családban született. Édesapja Wolfner József, a Singer és Wolfner könyvkiadó tulajdonosa volt. Apja halála után Farkas sikeres franciaországi éveket – kiállításokat, gyűjtőket, montparnasse-i műtermet – hátrahagyva, 1932-ben hazaköltözött, hogy átvegye a családi vállalkozást. Már évtizedekkel korábban magával ragadta a szigligeti öböl látványa: a Kamonkő oldalában végül 1936-ban építtette fel kétszintes nyaralóját. A három oldalról, patkó alakban, a hegyhát által védett táj, amely alatt mélyen fekszik a szigligeti öböl, minden odalátogatót lenyűgöz. A háború előszelében Farkas ebben a környezetben talált menedékre; több tájképen is megörökítette a világ változásairól mit sem sejtő tavat és az azt körülvevő hegyeket. Ennek a korszakának az egyik fő művét, a Balatoni emlék című képet a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár őrzi. A festmény, amelynek hátterében a Fonyódi-hegyre is ráismerhetünk, abba az összetéveszthetetlen Farkas István-i világba kalauzol bennünket, ahol az ember és a táj nem szimbiotikus egységben jelenik meg: a töredezett, élettelennek tűnő fák inkább csak szemtanúi a kísérteteknek tűnő emberi alakok semmivé válásának. Farkas István a szigligeti öböl látképébe bújtatva érzékelteti a polgári társadalom eltűnését. Ahogy az 1931-ben festett, Kertben című műve is tanúsítja, Farkas képein hiába látunk valósághű kompozíciókat, álomszerű, kietlen jelenetei egyfajta felborult világszínpaddá válnak, ahol egy logikátlan, minden észérvet nélkülöző világgal találjuk szembe magunkat, és ahol a természet, a tárgyak és az emberek lényegükben már nem különböznek egymástól. A Balatoni emlék részleteiben is ezzel a hangulatú látvánnyal találkozhatunk: a szertefoszló, szétmálló falevelek mintha a kép közepén lévő, szinte áttetsző alakok jelképei lennének. A mű mértani közepén látható arctalan, szellemszerű figura hiába került reflektorfénybe, mégsem lehet a kép főszereplője. A holokausztban később életét vesztő, nyugat-európai karriert befutott művész képein a 30-as évektől kezdve az emberi arc, maga az ember egyre inkább csupán élettelen töredéke a valóságnak – emlékképe önmagának, aki nem alakíthatja saját sorsát. Farkas Zsófia The painter István Farkas was born into a wealthy Jewish family. His father was József Wolfner, the owner of the publishing house Singer and Wolfner. After the death of his father Farkas, leaving behind successful years in France –exhibitions, collectors, a studio in Montparnasse, moved home in 1932 to take over the family business. Decades earlier, he had been captivated by the sight of the Bay of Szigliget: he finally built his two-storey holiday house on the side of Kamonkő in 1936.The landscape, protected from three sides by the ridge in the shape of a horseshoe, below which lies the bay of Szigliget, impresses all visitors.During the premonitary signs of the war, Farkas found refuge in this environment; he captured the lake that was unaware of the changes in the world, and the mountains surrounding it, on several landscapes. One of the main works of this period, Memory of the Balaton, is preserved by the Hungarian Jewish Museum and Archives. The painting, in the background of which we can recognize the Fonyód hill, guides us to the unmistakable world of István Farkas where man and landscape are not presented in symbiotic unity: the fragmented, seemingly lifeless trees are rather witnessing the destruction of ghost-like human figures. István Farkas shows the disappearance of civil society hidden in the view of the Szigliget Bay. As his 1931 painting In the Garden shows, even though we see realistic compositions in Farkas’s paintings, his dreamlike, dreary scenes become a kind of overturned world stage, where we find ourselves facing an illogical world without any reason, where nature, objects and people are no longer essentially different from each other. In the details of Memory of the Balaton, the sight also has this atmosphere: the evanescent, mouldering leaves seem to be the symbols of almost translucent figures in the centre of the picture. Even though the faceless, ghostly figure in the geometric centre of the work gets into the spotlight, it cannot be the protagonist of the picture. In the paintings of the artist, who had a career in Western-Europe and who later lost his life in the Holocaust, from the 1930s onwards, the human face, the man is just a lifeless fragment of reality, a memory of himself, who cannot shape his own destiny. Zsófia Farkas Translated by Eszter Cseh-Szilárd |
Categories
All
Archives
September 2023
|
RSS Feed